Minden évben augusztus közepén útnak indulunk, hogy teleszedjük kis vödreinket, a nagy kedvenccel. Mindig ugyanott szedjük, a Közép Mecsekben, egy erdészút mentén, ahol közben a gyerekek szabadon bicajozhatnak, rollerezhetnek, mert az autóforgalom nagyon csekély (napi 10 autó kb.). Ahogy múlnak az évek a gyerekeket is egyre inkább elkapja a szederszedés szenvedélye, így arányaiban már több a szedés, mint a tekerés. Ez ugyanis más mint egyszerűen szedegetni a lepotyogott diót vagy felmászni a fára a meggyért, almáért. A szederért meg kell küzdeni, ami minden szem értékét szokszorosára növeli. Robi is végigment ezen az átalakuláson, amin a gyerekek. Még most is néha fanyalog, amikor útrakelünk, pedig mára már ő a leglelkesebb, legkitartóbb szedő : ).
Ha a szeder lekvár ízére gondolok vagy nézegetem ezeknek a képknek színeit, hangulatát, az jut eszembe, hogy ez az első őszies esemény, a hosszú nyár után, az életünkben. Ilyenkor már mindenki gondolataiba belefészkeli magát az új tanév, a várakozás. Ez az utólsó nyári szabad zsongások egyike, amikor még nem kell nézegetni az órát, nem baj, ha megcsúszunk egy kicsit a fürdetéssel, altatással... Így nézve, még jobban szeretem ezt a kis saját hagyományunkkat, a minden évben visszatérő szedrezést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése