A malacok jól érzik magukat az új helyen: mindent alaposan feltúrtak és vidáman hemperegnek a sáros dagonyában. Sokszor a menedék házikójuk oldalához dörgölődzködve vakaróztak, ami közben remegve rázkódott, az egyébként masszív, kis építmény és szakadt, roncsolódott a teteje. Robi megjavította és a terület közepére befúrt egy vaskos négyszögletes gerendafát, amit használhatnak oldaluk vakargatására. Először megpróbálták kitúrni, de miután nem ment, hozzá dörgölődztek és teszik ezt azóta is.
A "kis"pipik sajnos még mindig a nyúlkifutóban tanyáznak nappal, éjszaka pedig dobozban viszem be őket a pörgetőhelységben elhelyezett nagy ládájukba. Kétszer kell fordulnom reggel is, este is, ugyanis már nem is olyan kicsik. Lesz helyük hamarosan, nyár végére biztosan! Már kitaláltuk hol és miben lesznek. Csak a megvalósításhoz kell még egy kis lopott idő. Azért nekik sincs rossz soruk!
A méhek csodaszépek! Amikor kimegyek hozzájuk, veszek egy nagy levegőt és körülnézek először, mert aztán úgy bele tudok feledkezni a zümmögésbe! (Ha csak a látkép lenne, abba is bele lehetne feledkezni...)
Kinyitom a kaptárat és elveszek közöttük és ez különös és egyedülálló érzés. Kipróbálása javasolt mindenki számára!
Minden család erős, szép mézkoszorú húzódik a fiasítás felett. A fiasítás még nagyon intenzív, ezért sok virágport hordanak be a kaptárba.
Miután a napraforgó mézet kipörgettük vártam két hetet és kicseréltem a fiókokat. A mézteret tettem alulra, a fészket felülre. Így fognak a méhek áttelelni. Így a fürt, amit alkotnak lenyúlhat az alsó fiókba is, illetve így nem kell aggódnom azon, hogy a viaszmolyok szétrágják a mézteres fiókokat az őszi, téli hónapokban. A szokásosnál is nagyobb munka volt ez, mert három család alatt le volt szakadva a raklap, amit ki kellett cserélnem, így ezt a három kaptárt szanaszéjjel kellett pakolnom addig, amíg megoldottam a cserét. Nagyon nagy a súlya ebben az időszakban egy olyan fióknak, amiben a fészek van!
Most nagyon jó érzés, hogy rend van és elkezdhetek készülni velük a télre, etetéssel, atka írtással.
Végül a nyuszikról. Valami miatt nem lettek kisnyuszik. Úgy tűnt, hogy Makusz, a bak volt alkalmatlan. Persze ennek ellenére szerettük őket Makuszt is Pankát is. Úgy éreztük Robival, hogy eljött az idő, hogy levágásra kerüljenek. Makusz másfél, Panka egy éves volt, nem akartunk tovább várni. Jani bácsi segített a levágásukban, ami minden rossz érzésem ellenére nem volt szörnyű esemény. Szépen tartott, szeretett állatok voltak. És ez így rendben van szerintem. A hús a mélyhűtőbe került. Kivéve a májat, amit azonnal elkészítettünk: az egyiket Jani bácsi felesége Erzsi néni, a másikat pedig én. Télen nem lesznek nyulaink, de tavasszal újra kezdődik a történet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése