Amikor késő tavasszal bevetették a földeket a telkünk végében, reménykedtem, hogy nem kukorica, hanem napraforgó mag került a földbe. Egy hét sem telt el és a mag életre kelt. Apró, zöld napraforgók borították el a hegy lábánál elterülő vidéket. Ettől a pillanattól kezdve a szememmel növesztettem és óvtam őket, mert nagyon szeretem ezt a különös természetű, hasznos virágot. Úgy tűnik jól végeztem a dolgomat, mert július közepe táján már olyan volt, mintha egy sárga hadsereg gyülekezne a kertünk végében, aminek se vége se hossza.
Rábeszéltem a gyerekeket, hogy mennjünk, szedjünk pár szálat az asztalunkra. Amikor kiegészítettem azzal, hogy bicajjal is mehetnénk. Három izgatott bukósisakos tolongott a kertkapunknál azon nyomban. Persze Borika hamar kitikkadt a nagy melegben, de a fiúk és néhány korty hideg víz megvigasztalta.
Minden virág tele volt a " mi méheinkkel", a gyerekek szerint, és igazuk is lehetett, mert szép súlyuk lett a fiókoknak : ).
Tobzódtunk a virágokban egy órát, majd pedig csomagtarón haza bringáztattunk három szálat, hogy a konyha asztalon is társunk legyen a virág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése