Egy hete másztuk meg a Zengőt és közvetlenül a "csúcs-támadás" előtt a feszületnél megálltunk egy kis pihenésre. A fák között, alattunk, messze lent a völgyben sejtelmesen kirajzolódott a püspökszentlászlói kolostor gyönyörű épülete. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy a következő túránk végállomása ez lesz. Mivel Robi dolgozott szombaton, anyukámmal indultunk útnak. Hosszúhetényből csak nehézkesen jutottunk ki, mert minden kiscica, tyúk és a házőrző tehenek meg különösen gyerek-marasztalónak bizonyultak.
Püspökszentlászlóra az út egy hosszú patakvölgyön át vezet. A patak pedig megint csak nehezen ereszti a kíváncsi, víz-rajongó gyerekeket, úgyhogy nagyon lassan haladtunk ; )...
Megint találtunk szép gombákat, taplókat, sajnos a nevüket most sem én sem anyukám nem tudta.
A gyerekek is megtalálták a kis kincseiket az erdei út mentén. Borika a bodzabogyó lecsupaszított, tűzpiros szárát kapta anyukámtól, Ambrus lapulevelet és szép köveket szedett, Ágoston pedig virágot. Anyukám végig vigasztalója volt Borinak, akire hullámokban tört rá a nyűgösség és a fáradtság.
A völgy a végén szűkülni kezd, ekkor kezdődik a kanyargós kis falu, aminek a végén ott a forrás és a kolostor a gyönyörű arborétummal és a a kis tóval. A forrásból valami miatt nem folyt a víz, de a tó és a park kárpótolta a gyerekeket!
Robi utánunk jött délben és visszavitt minket autóval a tanyánkra. Itt ebédeltünk a hársfa alatt újra, miközben Borika nagyot aludt, kipihenve ezzel összes délelőtti fáradtságát : ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése