Tervbe vettük, hogy néhány méhcsaládot áthozunk a telekre szelídgesztenye és hárs virágzáskor. Ez egy próba lenne, hogy valóban van-e akkora méhlegelő, amiről tetemesebb mennyiséget tudnak gyűjteni a méhek. A kaptárak átszállítása nem könnyű feladat, különösen, ha hegyre visszük őket, kátyús, murvás utakon... Elhatároztuk, hogy kitisztítjuk a helyet, ahova kerülni fognak, és lépcsőt építünk a házhoz, hogy legalább az utolsó szakaszon megkönnyítsük magunk számára a cipekedést.
Robi fűkaszálással kezdte, mert a nagy rét egy keskeny sávja a mi területünk bejáratánál terül el, magas fűvel, hosszú szárú vadvirágokkal.
Mikor átláthatóbb lett a terep, elkezdtük építeni a lépcsőt, régi szarufák és akáckarók segítségével.
És persze a fiaink segítségével, akik hordták a földet a fokok közé és tömörítették, taposták, hogy a lépcső fokai, kemények és egyenesek legyenek.
Persze akkor egy kicsit pihentek, amikor valami érdekeset találtak...
És persze akkor is egy kicsit pihentek, ha már nagyon elfáradtak, megéheztek...
Az utolsó simításokat Robi végezte, addig mi sétáltunk egyet a réten. Elhatároztuk a fiúkkal, hogy jövőre minden héten készítünk fényképeket a rétről, hogy lássuk, hogyan változik az év folyamán. Minden ideérkezésünkkor tartogat meglepetéseket!
Mire visszaértünk a lépcső teljesen elkészült. Tudom, hogy ez csak egy apróság, de szerintem szép is lett és együtt csináltuk, vagyis a gyerekek ténylegesen ki tudták venni részüket a munkából. És persze azért néha pihenni is tudni kell... : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése