Amikor kislány voltam a téli hétvégéken rendszeresen kijártunk nénémékhez segédkezni a disznóvágás forgatagában. Korán keltünk és későn értünk haza és az egész hosszú és vontatott volt számunkra, mégis amikor estebédkor körülültük az asztalt és a hosszadalmas nap után lakmároztunk, olyan sokan, öregek, felnőttek és mi gyerekek és a felnőttek viccelődtek és közben suhancok jöttek "tűzni", kóstolót kunyerálni és minden olyan incsiklandó volt és ízletes, kárpótolt ez minket mindenért. Ünnep volt a disznóvágás. Kata húgommal egész hazaúton, a távolsági buszon, gátlástalanul énekeltünk.
Ezt szerettem volna újra, csak nálunk, a mi tanyánkon. Ugyan még nem a mi disznajaink résztvételével, mert Lucának és Lacának még van egy éve a gyarapodásra, de egy jó gazdaságból, szabadtartásban gondozott disznó feldogozásával.
Most nagynéném és bácsikám és unokatestvérem férje, lánya kelt útra korán reggel és jöttek hozzánk segíteni. Meg persze itt voltak a nagymamák is főzni, gyerekeket terelgetni. És úgy ment minden, mint a karikacsapás. Nénémék ügyesek és kedvesek voltak és a gyerekeket igyekeztek a legvidámabban bevonni a feladatokba. Ment a viccelődés egész nap és közben meg nem állt a kezünk egy percre sem. És este körülültük az asztalt és ünnepeltünk.
Készült véres, májas és húsos hurka és nagyon fínom lett mind. A véreshurka olyan szaftos, hogy már csak ez az egy is a gyerekkoromat hozza vissza. A sonka és a szalonnák még páclében vannak, a zsír véndőkben, a kolbászok pedig most értek haza a füstről. Minden jól sikerült, pedig arról még nem is szóltam, hogy egész nap tombolt a hóvihar...: )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése