Két kicsi fa

Ültettünk, no nem először, mert az első ugye, Józsi bácsi arany gyűrűje volt. De most igazán nagy reményekkel ültettünk, két kicsi almafát. A húgom tanácsát kértem, hogy mondjon olyan fajta almát, ami őshonos, strapabíró, jól bírja a bio szemléletet és beszerezhető. A Húsvéti rozmaringot és a Batult javasolta.

A Húsvéti rozmaringról azt olvastam, hogy késői érésű (október közepe) és eláll húsvétig is (innen az elnevezés). Akkor a legjobb az íze, ha már a dér egy kicsit megcsípte. Régen az asszonyok kint hagyták a fa alatt a gyümölcsöt úgy, hogy jól betakargatták az avarral. Csak november végén, decemberben, került a ruhásszekrény tetejére, hogy illatával elvarázsolja a szobákat. Édes, savanykás, különös aromájú alma. Héja vastag, viaszos, színe zöldessárga, pirosas beütéssel.

A Batul Erdélyből, Maros mentéről származó almafajta. Zöldes sárga, kicsi alma. "Lapított gömb alakú. Fényes, éretten szalmasárga, oldala kárminpirossal belehelt. Üdén savanykás." : ))). Hűvös helyen ez is eltartható tavaszig.
Egy kis marhatrágyával (gödör alján marha trágya, a gyökérnél viszont már csak föld) elültettük a felső teraszra őket. Robi csinált köréjük hálót, nehogy tönkre tegyék a vadak. Nőjenek, teremjenek!

Az ültetés alatt, ez a kicsi lány vígan napfürdőzött a kora-novemberi napsütésben...